. Ma Emma napja van.
Elhunyt Bicskei Bertalan
2011-07-17 17:06:41
Elhunyt Bicskei Bertalan

Elhunyt Bicskei Bertalan

67 éves volt.

 

Tegnap elhunyt Bicskei Bertalan, válogatott kapus, a nemzeti tizenegy korábbi kétszeres szövetségi kapitánya, edző.

 

 

Szülei színészek voltak, de ő, édesanyja unszolására sem akart a világhírt elhozó deszkákra rálépni. Egy valami nyügőszte le ebben a közegben: a taps. Egy interjújában úgy emlékezett, hogy akkor, négy és félévesen döntötte el, hogy kapus lesz, mert azt látta egy másik lelátón, a futballpályák lelátóin, hogy a legnagyobb taps mindig a kapusoknak járt. – Mikor édesanyámnak elmondtam, hogy mi szeretnék lenni, majdnem sírva fakadt. Azt hitte a portási posztra gondolok. Édesapám értette a dolgot, ő mindig is támogatott- mesélte a kezdeteket. 

Mely a Fradiban érték, ahol olyan játszótársai voltak, mint a tavaly elhunyt Varga Zoltán. Erről a korszakról így beszélt a kapusokról szóló könyvének bemutatóján, ahol személyes élményeit is felelevenítette: „Olyan jók voltunk, hogy pontveszteség nélkül nyertük a korosztályos bajnokságot, volt olyan évad, amikor Zoli egymaga 66 gólt szerzett." Aztán átkerült a Magyar Optikai Művek futballtagozatához. A már nem létező vállalat, csapatának egyik legnagyobb és legismertebb nevelésének tartotta.

 

Majd jött az NBI-es bajnokság, a Budapesti Honvéd színeiben kilenc éven keresztül védte a hálót. Ez idő alatt kétszer lett második a csapattal (1969,1972), és négyszer is bejutott a döntőben a Magyar Népköztársaság Kupa név alatt futó kiírásban. Ott szintén csak második hely jutott Neki és társainak. Majd eligazolt az akkori MTK-VM-be, két évvel később, 1976-ban hagyta abba aktív pályafutását. 240 alkalommal húzott magára bajnoki mezt, ebből egyetlen egyszer lőtt gólt, tizenegyesből.

De az a szurkolók számára mindörökké felejthetetlen marad. Történt ugyanis, hogy 1970-ben a skót Aberdeen elleni KEK-visszavágón döntetlent ért el a kispesti csapat. A mindent eldöntő tizenegyest a kapus, Bicskei Bertalan vágta be skót társa hálójába. Így jutatva tovább csapatát.

 

Ez az ’egyes’ szám a válogatottság béli szereplését is jelöli. 1973-ban a Svédek ellen védett. Akkor a világbajnoki szereplés volt a tét, ahhoz pedig nyerni kellett volna. Szerencsétlenségére 3-3 lett a vége, leginkább a végső egyenlítő gólért kapott sokszor kritikát. Később elmesélte, hogy Svédországban járva egy eladótól is megkérdezték, hogy felismeri-e Őt. Miután elmondták, ki is a „magyar srác”, Bicskei 30%-os kedvezményt is kapott a vásárlás során. A svéd eladóról kiderült ugyanis, hogy ő is kapus volt.

 

Edzősködését az MTK-nál kezdte pályaedzőként, ahová már a világhírű kölni edzőképző főiskola által tanult profizmussal érkezett.  Innen az ifjúsági válogatotthoz került, akikkel megnyerte a korosztályos Európa-bajnokságot is 1984-ben. Olyan neveket írányított itt, mint Pintér Attila, Keller József, Szeiler József, vagy éppen a kalapácsvető olimpiai bajnok fia, Zsivóczky Gyula. A siker láttán a nagy válogatottat is megkapta, itt mindösszesen fél évet töltött el.

 

Majd a Honvédhoz ment, ahonnan két arannyal és egy kupagyőzelemmel távozott. A rendszerváltozás után többször vállalt külföldi edzősködést is, először csak kluboknál (Dawoo Royals, Dél-Korea; FC Luzern, Svájc; el-Maszri, Egyiptom). Majd hazajött, és két, életét és pályáját meghatározó együttesénél vállalta ismét, hogy segít. Az MTK-nál 1994-95 között, majd a Kispest-HFC-nél 1995 és ’96 között. Majd 1997-ben a Győri ETO-hoz került, szakmai igazgatóként, de részt vett a Videoton (2003) és az Újpest FC (2006) játékosainak felkészítésében is. A századváltás idejében sem tétlenkedett, és 1998-ban ismét a felnőtt válogatott kispadjára ült le. Korábbi itt trénerkedésével együtt 45 meccsen vezette csapatunkat a gyepen. Több-kevesebb sikerrel.

Leváltása után, külföldre ment. 2004-ben a malajziai válogatottat edzette, miközben 3 évvel később megválasztották a magyarországi edzőképzés vezetőjének. De mivel, ez időben sem keresték meg magyar élvonal csapataitól, a tavalyi évben elvállalta Libéria válogatottjának felkészítését.   

Innen jött haza idén márciusban. A hírek arról szóltak, azért, mert mérgezett kekszet evett. Ott annyira rosszul lett, hogy felpuffadt a hasa, és a fülei is megdagadtak. Ezért Magyarországon kezeltette magát. Egyes híresztelések szerint már akkor beteg volt, mikor kinevezték az afrikai nemzet szövetségi kapitányának. 

 

Halálhírére megemlékezve, a mai Honvéd-ETO meccs is egyperces néma gyászszünettel kezdődött. Mindkét csapat, és a magyar futball is nagy alakját vesztette el.

 

Nyugodjék békében.

 

 

További híreink
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Sport Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseke...
Bővebben >>